Már óvodásként érezte a pedagógusi elhivatottságot, tudatosan, szívvel-lélekkel készült e nemes pályára. Töretlen hittel és kifogyhatatlan energiával tanít, nevel, szervez. Nagybetűs PEDAGÓGUS, akit a hivatásszeretet, a gyermekek, fiatalok iránti elkötelezettség visz előre.
Hirdetés
Sipos Bernadett: A címül választott mondatot egy korábbi nyilatkozatodból idéztem. Mit jelent pontosan ez a számodra?
Világosné Rozsonits Erika: Mindig is érdekelt a neveléstörténet, a sokféle pedagógiai irányzat, koncepció, hiszen a könyvek, tanulmányok segítségével nyertem bepillantást a pedagógia varázslatos világába. Mindezek mellett hiszek abban a plusz személyes tartalomban, amivel születik egy ember, és amely alkalmassá teheti az adott területen szívvel-lélekkel dolgozni. Ilyen a mi szakmánkban a pedagógiai érzék, amelyet nem lehet „csak” könyvekből megtanulni, „csak” a példaképeinktől eltanulni. A tanítandó anyagon túl a kommunikációnkkal, személyes példánkkal, meggyőződésünkkel is formáljuk a tanítványainkat. Ez óriási felelősség, csodálatos feladat és szerintem művészet is egy kicsit.
S. B.: Kiváló vagy ebben a „művészeti ágban”, hiszen több mint egy évtizede szerepelnek diákjaid kiemelkedően az országos szakmai versenyen. Idén mindhárom dobogós helyet csornai pedagógusjelöltek foglalták el. A hét csornai név mellett miskolci, budapesti, zalaegerszegi, szegedi, nagykállói iskolák diákjai szerepelnek a döntőbe jutott 30 fős listán. Mit jelent egy ilyen mezőnyben hét diákkal szerepelni?
V. R. E.: Nagyon jó érzés, de egyben óriási a felelősség is, mivel a többletpontokra minden tanulónak szüksége van, valamint kimondatlanul is ott van a levegőben az óriási elvárás az elmúlt 14 év sok jó eredménye miatt. Az idei versenyre is nagynevű iskolák nagyon jó pedagógusai és tanítványai jutottak be a döntőbe a mi diákjaink mellett. Szerintem jó, ha megérzik a diákok pedagógus magabiztosságát, azt, hogy komoly munkával meg tudjuk nyerni a versenyt. Ugyanakkor arra is figyelek, hogy ne „csak” nyerni menjenek. Legyen értékes akár a 30. helyezés is, mert abban is éppen annyi munka van, csak éppen voltak nálunk jobbak. Fontos a tanítványokat mentálisan is felkészíteni a versenyre: motiváltnak maradni, téthelyzetben teljesíteni, az adott pillanatban a legjobbnak lenni. Kellenek a kemény órák, de mindig szakítok rá időt, hogy más minőségben is tudjunk együtt lenni. Próbálom tudatosítani bennük, hogy nem szabad félni a hibáktól, mert azok rávilágítanak arra, hogy miben kell még fejlődni. Így aztán egyre több tapasztalat útján erősödik az önbizalmuk. A folyamatos terhelések és a sokféle számonkérés eredményeképpen egyre nagyobb rutinnal, egyre nagyobb önállósággal rendelkeznek, és már nem félnek a feladatoktól, nem várnak el mindent a tanártól, hanem meglátják a közös munkában a saját felelősségüket is. Mire eljön a döntő ideje, önmagukért vállalnak felelősséget.
S. B.: Milyen a verseny menete? Milyen jellegű kérdésekkel, feladatokkal kell megküzdeniük a résztvevőknek?
V. R. E.: A verseny két fordulóból áll. Az elsőt a versenyzők saját iskolájukban interaktív/online formában írják, természetesen éppen olyan szigorú felügyelettel, mint az érettségi vizsgán. A tudáspróba 100 középszintű elméleti érettségi kérdésből áll. A második forduló már két részből tevődik össze, és az emelt szintű érettségi vizsgakövetelményekre épül. Írásbeli és szóbeli vizsgarészekből áll, és lefedi a négy tanév anyagát. Hangsúlyos a pedagógiai gyakorlat tantárgy tananyagtartalma is, hiszen a szóbeli mindig egy pedagógiai döntési helyzet, egy pedagógiai szemelvény komplex elemzése, a megoldási javaslatok kidolgozása. A négy tanév során folyamatos a felkészülés, hiszen ilyen nagy tananyagot nem lehet „csak” a versenyre megtanulni. Természetesen ebbe beleférnek nagy összeomlások, újrakezdések is a gyerekek részéről. Nagyon fontos, hogy tudja a tanár, mikor kell keménynek, mikor lazábbnak lenni. Sikerül ráéreznem arra is, hogy a felmerülő konfliktusokat hogyan kell kezelnem.Ehhez elengedhetetlen, hogy jól ismerjem őket, kell a bizalom, és fontos az is, hogy elfogadjanak vezetőnek. Meg kell teremtenem azokat az emberi kapcsolatokat, hogy a kritikát is el tudják fogadni tőlem. Így tudják elviselni a folyamatosan nagy szellemi terhelést, és így tudjuk a közös munkát mindig tovább folytatni. Pedagógusi lehetőségeim s a szakmai motiváció, a tudás, az erő, a szeretet és a tisztelet, amit a gyerekek megéreznek. Tudják, hogy értük küzdök, az ő továbbtanulásukat, szakmai útjukat segítem elindítani. Büszkék vagyunk az összes eredményünkre, sokszor kérik, meséljek a régi diákokról, programokról, felkészülésekről, versenyekről. Ezen kívül, ha a megyében – és azért azon túl is – bármerre járnak, szakmai fórumokon, óvodákban, iskolákban találkoznak „Erika nénis” tanítványokkal. Erre mindig nagyon büszkék vagyunk, ez is összeköt minket. Ez az a közösségi erőtér, ami plusz erőt, magabiztosságot ad a diákoknak és nekem is.
S. B.: Te mikor érezted először, hogy a tanári pályára szeretnél lépni, s milyen indíttatásból?
V. R. E.: Családi hagyományt követtem, szüleim kiváló pedagógusok. De ez semmi kötelezettséget nem jelentett, inkább plusz tartalmat adott és ad ma is. Azt gondolom, első nap az óvodában eldőlt, hogy óvodapedagógus leszek. Varázslatos óvó nénim volt Fertőszentmiklóson: Teri néni az egyik példaképem. Azért a szüleim többször is leültek velem beszélgetni, elmondták, hogy miért szép a tanítói, a tanári hivatás. Ma már tudom, igazuk volt ebben is. Úgy érzem, nagyon jó dolgom volt, mert saját óvodás koromtól az egyetemi tanulmányaimon át, szerteágazó napi pedagógiai tevékenységeim során mindig találkoztam és találkozom ma is olyan nagyszerű és meghatározó pedagógusokkal, akiktől sokat tanulhattam. Szakmai tudást, pedagógiai hitvallást, módszertani sokszínűséget, hihetetlen megértést, munkájuk iránti alázatot. Hálás vagyok érte, hogy e nagyszerű emberek legtöbbjének ma a barátja lehetek. Kincsként őrzöm a velük folytatott beszélgetéseket, a kedves leveleket. Mindennek ellenére fontos volt a saját személyiségemet, erőforrásaimat megtalálni, és felépíteni azt a pedagógiát, amiben én hiszek, majd bátran végigmenni az úton, akármilyen nehéz is. És hidd el, a tanítványaimtól is nagyon sokat tanulok, sok mindent kapok.
S. B.: Mi az az út, amit eddig bejártál?
V. R. E.: Fertőszentmiklóson végeztem az általános iskolát, a középiskolai érettségit és a középfokú óvodapedagógusi végzettséget Csornán a Hunyadiban szereztem meg. Ezután Sopronban óvodapedagógusi, majd a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán egyetemi szintű pedagógia szakos tanári diplomát és szociálpedagógia specializációt szereztem. Az önképzést mindig fontosnak éreztem, a tanfolyamok, továbbképzések máig részei az életemnek. A fertődi óvodában voltam pályakezdő, majd Fertőszentmiklós akkori egyik tagóvodájában, Csapodon kaptam tagintézmény-vezetői és óvodapedagógusi megbízást. Közben férjhez mentem, Csornára költöztem, és Jobaháza óvodájában dolgoztam. 1997 szeptemberében kerültem a Hunyadiba. A tanítás mellett kezdetben a Szilágyi Erzsébet Leánykollégiumban nevelőtanárként is dolgoztam. 2002-től csak a pedagógiai képzésben dolgozom, töretlen lendülettel és alázattal tanítom a pedagógiát, a pedagógiai gyakorlatot, a pszichológiát és több kapcsolódó tantárgyat a pedagógiai képzésben. A sok szép országos versenyeredmény közös munka: a tanár, a diák, a szülő összefogása. Örülök, hogy sikerült az én régi és jelenlegi iskolám diákjaival közösen elérni, hogy a pedagógiai szakképzésünk eredményei a legjobbak az országban.
S. B.: A pedagógusi hivatás felé vezető út egyik legfontosabb szakaszán vezeted végig tanítványaidat. A pedagógiai ismeretek szilárd megalapozása mellett a középiskolai környezetben még sokkal szorosabb a kapcsolat tanár és diák közt, mint a felsőfokú tanárképzésben, így a személyes példamutatásod is sokkal hatékonyabban közvetíti a hivatás iránti elkötelezettséget, szeretetet és alázatot is. Szerintem ez egy gazdag csomag, amit ballagó diákjaid hamuban sült pogácsa gyanánt magukkal visznek, s ez hitem szerint jó pedagógussá teszi majd őket. Szerinted mit kell feltétlenül tartalmaznia egy ilyen „pedagógusi csomagnak”?
V. R. E.: Úgy gondolom, hiába változik a világ, vannak alapvetések, amelyeket meg kell őrizni, át kell adni a következő generációnak. Hiszek a szeretet, a tisztelet, az őszinteség, a hit, a szorgalom, a fegyelmezettség és a bátorság erejében. Fontos érték a tudás, a hagyományok őrzése, a zene, a mozgás szeretete, a környezet védelme. A megújulás és a találékonyság képessége, a folyamatosan fejlődő módszertani repertoár, a humor. A szabadidő hasznos eltöltése. A bajbajutottakon való segítés képessége. És fontos a digitális pedagógia ismerete, a helyes arányok és irányok kijelölése. Látod, nem tudok és nem is akarok elszakadni az óvodapedagógiában jól bevált komplex neveléstől. Úgy érzem, sok mindent bele kell gyúrni abba a hamuban sült pogácsába, mert megfelelő alapok hiányában nagyon nehéz az életben való boldogulás.
S. B.: Mit tartasz a legnagyobb személyes vagy szakmai sikerednek?
V. R. E.: A legnagyobb érték az életemben a családom. Nagyon sokat teszünk érte, hogy így legyen. Büszke vagyok rájuk, és köszönöm nekik a kimondhatatlanul sok támogatást, azt, hogy együtt szinte mindenre találunk megoldást. A munkám szintén fontos értéket képvisel az életemben. Az egyik legnagyobb jelentősége a szakmai életemben a pedagógusi eskümnek van, melyet Sopronban, a Városháza dísztermében tettem le 1982 augusztusában több pályakezdő kollégámmal együtt. Megfogadtam, hogy egész életemben a rám bízott gyerekek javát szolgálom, őket segítem. Jó érzéssel tölt el, hogy a sok nehézség ellenére a mai napig ezt tehetem és teszem.
S. B.: Közös hivatásunk az olvasásra nevelés, hiszen amellett, hogy az olvasás mindenfajta ismeret, tudás, információ megszerzésének egyik legalapvetőbb módja, a meséknek, történeteknek a személyiség gazdagodásában is fontos szerepük van. Felmerülhet egy kérdés a szülőkben: mikor érdemes ezt a „munkát” elkezdeni?
V. R. E.: Azt gondolom, nem lehet elég korán kezdeni. A korai élmények mindenben meghatározóak, bevésődnek, és később ez a minta utat mutat nekünk. A mesék, igaz történetek közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Olyan hangulatot adnak az otthonnak, az óvodának, iskolának, ahol jó együtt lenni, együtt tevékenykedni. Ma nincs könnyű dolga a szülőknek: kevés családban van napirend, ritmus a sok feladat, sok rohanás miatt. Ezen kívül rengeteg a 21. századi eszköz, program, így kimondottan nehéz következetesnek lenni. Viszont régóta tudjuk, hogy „aki sokat markol, keveset fog”. Azok a gyerekek kapnak érzelmi biztonságot, kimagasló alapokat a tanulási képességekhez, akik a megfelelő időben nekik megfelelő meséket hallhatnak, és sokat játszhatnak, tevékenykedhetnek szabadon. Nem, vagy csak nagyon kevés mesét néznek az okos eszközökön. Az ott látott, hallott, átélt ingerek sokasága megterhelő számukra, emiatt sokszor csodálkoznak az anyukák, hogy miért pörögnek, miért nem alszanak el este időben, miért nem tudják lefoglalni magukat, miért keresnek folyamatosan új ingereket. Ez sajnos egy rossz mókuskerék, jól látom, aki ezen az úton indul el, nagyon nehéz megállni és változtatni rajta.
S. B.: A mesék mellett a másik, talán még fontosabb dolog a gyermekek életében a játék. Tavaly működtünk együtt először az országos játéknap csornai programjának lebonyolításában, de reményeim szerint nem utoljára. Mesélnél erről azoknak, akik tavaly nem vettek részt ezen a rendezvényen, hogy idén mire számíthatnak?
V. R. E.: Az idei évre is megkezdtem az előkészületeket, és nagyon örülök, hogy a könyvtár dolgozói, volt tanáraim, tanítványaim mellett segítséget kértem és kaptam a Csornai Napközi Otthonos Óvoda vezetőjétől. Az biztos, hogy most is olyan kreatív játékokat keresünk, amelyek minimális anyagi ráfordítást igényelnek. Szeretnénk megőrizni, hogy 0-99 éves korig hirdetjük meg a programokat, és ennek megfelelően különböző korcsoportok érdeklődésére számítunk. Tavaly megszereztük az országos első helyet, a közel 900 fő részvételével. Jó lenne ezt a számot az idei évben is megtartani, esetleg megemelni.
S. B.: Szabadidődből is sokat szentelsz a hivatásodnak. Azt látom, hogy rengeteg energiát fektetsz bele, mégis, mintha sosem fáradnál el. Hogyan töltődsz fel?
V. R. E.: Nagyon szerencsés vagyok, hiszen a hivatásom egyben a hobbim. Hálás vagyok azért, hogy ilyen sokat tanulhattam és tanulhatok, taníthatok a mai napig: az óvodapedagógia, a középiskolai korosztály nevelése, tanítása, tehetséggondozása, az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés és vizsgáztatás, az előadások tartása valóban hihetetlenül sok energiát kívánnak, ugyanakkor vissza is töltenek. De olyan tempót diktálok magamnak, amiből muszáj lesz az egészségem megőrzése érdekében kicsit engedni, és a családomra, barátaimra hallgatva néha saját magammal is törődni. Hobbit is említek: a főzés, a kézművesség, az olvasás, a zene, a színház, a kirándulások hozzám közeli emberekkel. De legjobban a szeretteimmel való együttlét pihentet. Ezen kívül sokat segít az is, hogy úgy neveltek, hogy az egyszerű dolgoknak is tudok örülni.
Fotó: Eördögh-Bencsik Anna
