Közlekedési baleset történt a 86-os számú főúton ma reggel
Két jármű ütközött Jánossomorja térségében. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. április 24-én 6 óra 30 perckor a 86-os számú főút 175-ös kilométerszelvénynél.
Két jármű ütközött Jánossomorja térségében. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. április 24-én 6 óra 30 perckor a 86-os számú főút 175-ös kilométerszelvénynél.
Rábapatona település díszpolgára, Dr. Mináry Péter kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeként adtak át nemrégiben Rábapatonán egy ZOLL AED Plus típusú defibrillátor készüléket.
Szerda délután óta folyamatosan érkeznek a bejelentések a műveletirányítási központba, jellemzően kidőlt, akadályt jelentő fákhoz hívják a tűzoltókat.
Március utolsó napján izgatott kis- és nagy diákok lepték el a szanyi Művelődési Házat: a Szent Anna-iskola által meghirdetett Ki mit tud?-ra gyülekeztek. Az előadások reggel nyolctól délig szinte megállás nélkül zajlottak. Vers és ének, jelenet és próza, néptánc és modern tánc váltogatták egymást.
Bágyogszovát község önkormányzata szeretettel hívja és várja a település lakóit, kicsiket és nagyokat egyaránt 2017. április 17-én, Húsvéthétfőn 12 órától a Tájházba.
A kónyi önkormányzat épületében folytatódott a határvadász-képzés iránt érdeklődök toborzása szerdán.
Rábapordány Község mély részvéttel emlékezik a rábapordányi pedagógusra, a tanítóra, aki alkotó életútja során értékes útmutatásaival – derűs emberi közvetlenségével – segítette tanítványai és munkatársai fejlődését.
A Bágyogszovátért Egyesület hatodik alkalommal hírdeti meg borversenyét. Jelentkezhetnek mindazok a szőlővel, borral foglalkozó személyek, akik a csornai járáshoz tartozó községekben vagy azok környezetében lévő településeken élnek és szeretnék, hogy a tulajdonukban lévő bor minőségét szakértők vizsgálják meg.
Az 1848-49-es forradalom- és szabadságharcra, a március 15-ei eseményekre, a forradalmi ifjakra, a Nemzeti Dalra és a 12 pontra emlékezett Rábapordány Község március 14-én.
Elfogták a csornai rendőrök azt a 17 éves bősárkányi rablót, aki a minap egy nő házában ment be, ahonnan végül ellökve és megfenyegetve a nőt, annak pénzével távozott.
60. oldal / 61